Vissza a főoldalra

Az én barátom...
(anonim)

Az én Barátom velem van mikor utam járom,
Mikor döntés előtt, megtorpanok, csak állok.
Mikor gödrökkel teli járáson kell átkelnem,
Az én Barátom mellettem van, együtt jár velem.
Mikor a bú sötét veremébe esek, nem hiszitek,
De Ő már ott vár lent engem, "Gyere, én segítek!"
Ő, az én drága Barátom.

Az én Barátomból csak egy van e világon,
Egy mindenki számára, de mégis engem választott.
Kezem nekem fogja, léptem Ő kíséri végig,
Szavával Ő nyitja az élet kapuját felém ki.
Válla nekem nyújt támaszt, örömöm az Ő mosolya,
Egymásban és egymásért élünk, én és
Ő, az én igaz Barátom.

Az én Barátommal a legjobb lenni,
Örömökkel tűzdelt szívemen vele osztozni.
Ekkor lesz az igazán tömve, s teli,
Mert Ő azt kitölti s mindet átéli.
Élet, jó téged élni, veled szembenézni, olykor
Téged felülmúlni, s az igazad vallani, mert itt van
Ő, az én kis Barátom.

Az én Barátom, s az is lesz, ha félre állok,
Árnyékba vonulva, ha boldogságért kiáltok.
Az lesz Ő, ha fellegek közt majd szállok,
Álmaim útját majd vele együtt járom.
Ő lesz az, még lábam e földet tapossa,
Azután is, ha már léptem nem hangzik rajta.
Ő, az én egyetlen Barátom. Örökre.

Vissza a lap tetejére

Az élet
(anonim)

Alkudozás
(anonim)

Uram, ma lettem nyolcvanéves,

Túl gyorsan múltak el az évek.

Még oly sokat szeretnék tenni,

Úgy szeretnék nyolcvanegy lenni.

A pár kis tervem, mi még lenne,

Ha tán több időt igényelne,

S egy év nem lenne elegendő,

Add, hogy hadd legyek nyolcvankettő.

Jó lenne még sokat utazni,

Újabb helyeket látogatni,

Halálom perce még tán várhat,

Megérhetném a nyolcvanhármat?

Uram, Te látod a világot,

Gyorsan jönnek a változások,

Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy,

Esetleg lehetnék nyolcvannégy?

És ahogy a technika halad,

Sok újat lát, ki élve marad,

Még oly sok minden ideköthet,

Úgy örülnék a nyolcvanötnek!

Az emberiség sokat tehet,

A világ oly csodás hely lehet,

Jó annak, aki itt maradhat,

Nem olyan sok az a nyolcvanhat!

Tudom, Uram, hogy sokat kértem,

Hisz oly szép lehet fenn az égben

S én mégis arról tervezgetek,

Hogy érjem meg a nyolcvanhetet?

Elfáradok a hosszú úton!

El is kések majd sokszor – tudom,

Tudasd velem, ha meggondoltad,

Betöltöm – é a nyolcvannyolcat?

Addigra már sokat láttam,

Emlékeim regisztráltam,

Mily nagy kár lenne, ha elmennék,

Mielőtt nyolcvankilenc lennék.

Már igazán csak egyet kérek

Uram, ne vedd szemtelenségnek,

Éveim száma kerek lehet,

Ha meglátnám a kilencvenet.

Minden szemérmet félre teszek,

Hogyha még egyet kérdezhetek,

Tudom ez a kor hajmeresztő,

De hadd legyek kilencvenkettő.

Úgy megszoktam az életemet,

És hátha lesz még, ki megszeret,

Ki pótolná elvesztett párom,

Ha lehetnék kilencvenhárom.

Addigra már reszket kezem,

De ha még helyén lesz az eszem,

A magas kortól én nem félek,

Megadod a kilencvennégyet?

A korra nincsen szabadalom,

Számításom megtalálhatom,

Ha őrködsz egészségem fölött,

Akkor lehetnék kilencvenöt?

Manapság már hallani olyat,

Emberekről készül másolat,

Ezt talán én is megvárhatom,

Segíts át a kilencvenhaton.

Ha még hirtelen meg nem halok,

Kis vagyonkámmal rendben vagyok,

Elég lesz talán még egy évig,

Kihúzhatnám kilencvenhétig?

Hála neked, nagy a családunk,

Még pár dédunokát is várunk,

Láthatnám őket? - ugye azt mondtad,

Megadod a kilencvennyolcat.

Sok évet kaptam, nem egy - kettőt,

Megköszönöm a sok esztendőt,

És még kérem, - tán el sem hiszed,

A kilencvenkilencediket.

Még egy év és akkor valóban

A népek azt mondják rólam,

„ Ez aztán igen szép kort ért meg,

Hisz tegnapelőtt volt száz éves!”

Uram, az életet Te adod,

Úgy veszed el, amint akarod,

Nem is zavarlak többet Téged,

Ne vedd komolyan, amit kérek

Csak beszélgetni vágytam véled.

 

A Tündér

Lelkem mélyén él egy tündér

Ki mindig csak ad, soha nem kér

Békés, szelíd a tekintete

Apró, törékeny a termete

Kicsiny keze oly gyengéden

Puhán, melegen, megértően

Törölgeti verejtéked

Tudja, mit adhatna néked

Ismeri szíved vágyát

Valóra váltaná az álmát

Ha tehetné, fogná kezed

Bölcsőben ringatná lelked

S hintene békességet

Törődést és melegséget

Minden fűre, minden fára

S gyengéden nézne a világra

Megmutatná, hogyan szeress

Biztatna, lépted legyen egyenes

Figyeld a fényes csillagképeket

S merj álmodni merészeket

És nézd a csicsergő madarat

Mely szárnyal, mint a szabad akarat

Közben lassú dallamot dúdolna

Melytől szíved meglágyulna

Talán egyszer eljön az idő

S a tündér álma valósággá nő

A világban béke honol majd

Lesz, ki életednek értelmet ad

Aki helyette fogja kezed

S az éjben suttogja a neved

Szemedben kigyúlnak a fények

S valóra válnak a hiú remények.

Weöres Sándor: A nő

- A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod:
A férfié: mindenről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi-akár bölcs, vagy csizmavarga-
a világot dolgokká széthabarja,
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
címkék között jár, mint egy patikában.
Hiába száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis - ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él - vagy tán csak élni látszik -
ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: minden nap pajtás, eleven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy:
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajtása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva:
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább - libeg s a legény vérig sértve
letottyan címkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
úgy fér hozzá, ha az ő köntöse:
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind önéki fátyla:
és végső, királynői díszruhája a meztelenség.

Vissza a lap tetejére

Öreg a test, fiatal a lélek.